A magyar népmesekincs egyik szépséges motívuma az égig érő fa, és a tövében fakadó forrás. A fa, amely gyökerével, törzsével, lombjával hidat alkot a látható és láthatatlan világok között, és a forrás: az Örök Élet Vize. Amikor szüléskísérőként először láttam méhlepényt, önkéntelenül ez a párhuzam villant belém: az erek mint egy varázsfa gyökerei fonják körül a lepényt, hogy végül három nagy ér egyetlen erős, kacskaringós törzzsé csavarodva összekösse a magzat burokba zárt világát az anya felső, ködbe vesző, felfoghatatlan, és mégis örökké jelen lévő világával. S a burok belsejében az Élet Vizének kiapadhatatlan forrása – így együtt a magzat kicsiny, ám teljes univerzuma.

Ez a cikk a Tiszta Víz című folyóirat felkérésére született. A teljes írás itt olvasható.