Ó, de szerettem én is a szigetet :-) emlékszem, amikor lehasaltunk a meredek sziklák szélére a világ végén, és bámultuk a sirályokat...
2012. február 09., csütörtök
Főmenü
| Tengerre fel! |
 |
 |
 |
| Írta: Zsuzsi |
| 2010. július 07. szerda, 09:22 |
|
Szeretek hajózni. A Kedves mindig aggódik egy kicsit, ha tengerre visz, hogy a Nagy Szárazföld Középső Országából rabolt királykisasszonya vajon bírja-e majd a hullámverést. Ettől persze én is elbizonytalanodom, pedig tudhatnám már a skóciai tapasztalataimból, hogy jól reagálok a víz mozgására. Vasárnap Galaway és Európa legnyugatibb szegletében jártunk: az Aran-szigetek legnagyobbikán: Inis More-on. Sokszor hiányolom az ír szellemiséget a 21. század Írországából. A modern nagyvárosok annyira megmerítkeztek a multikultúrában, hogy mára bizony nem könnyű rátalálni arra a bizonyos varázsra, ami ezt az országot áthatotta. Pedig még mindig ott van, csak visszahúzódva, mint ahogy ezer-egypár évvel ezelőtt a kelták ősi vallását is meghátrálásra késztette a keresztény hódítás. Aki az ír szellemet keresi, menjen el a sziget szélére, Galway öblének bejáratánál biztosan rátalál! Inis More-t körülbelül nyolcszázan lakják. Az országnak ezen a részén még nagy számban beszélik anyanyelvi szinten a gael nyelvet, s ez különös ízt ad az angol kiejtésüknek is. A sziget ma már elsősorban a turizmusból él, de azért a halászok cserzett bőrű, barázdált arcú leszármazottainak vonásai nem vesztek ki. A kis közösség szinte önellátó. A sziklás földben krumplit és zöldségeket termelnek, és a kőkerítésekkel szabdalt mezőkön tehenek, kecskék, lovak legelésznek. Ivóvizet az esővízgyűjtő tartályok szolgáltatnak. Hét falu, három temető és két iskola van Inis More-on. A rendőrök családostul jönnek a helyi rendőrörsre, négy hónapos szolgálatra, amelyet afféle nyaralásnak vesznek, tekintve, hogy már vagy száz éve nem történt semmi olyan esemény, amihez rendőrt kellett volna hívni. Remete hajlandóságú lényemmel remekül el tudnám itt képzelni az életet. Beköltöznék valamelyik kis nádfedeles, piros ajtajú házikóba, reggelente nagy tepsi kalácsot sütnék, amit azon melegében eladnék a kompon érkező turistáknak a kikötőben, aztán hazaballagnék, és metszegetném a futórózsát a kőkerítés mellett. Persze, muszáj volt rákérdeznem, mi a helyzet a szigeten szülés terén. Az itteni asszonyok legtöbbje a terminus előtt egy héttel beköltözik Galwaybe, és valamelyik kórházban szül. "És mi történik, ha a baba előbb akar jönni, és itthon indul el a vajúdás?" - kérdeztem a helyi fiútól, aki lovaskocsin vitt minket körbe a szigeten, és beavatott a helyi jellegzetességekbe. "Hát, ha már túl késő kompra ülni, akkor megszülnek odahaza" - felelte kis vállrándítás kíséretében. Komolyan gondolkozom rajta, hogy ide vonulok nyugdíjba, és öreg napjaim ráérő óráiban elkapkodom a szeles, téli napokon érkező babákat. :)
Hozzászólások (3)
Powered by !JoomlaComment 4.0 beta2
|
© A honlapon és annak alfejezeteiben szereplő írások és képek a honlap gazdája, Szabó Zsuzsanna írásos engedélye nélkül semmilyen formában nem másolhatók vagy sokszorosíthatók, beleértve a más weblapra történő átmásolást és az e-mailes továbbítást is.Minden olyan honlap, amelyen ezt a honlapot (engedéllyel vagy anélkül) idézték, lehet egy elavult, hibás változat másolata, és tartalmazhat olyan közbeírt kiegészítéseket is, amelyek nem az eredeti szerzőtől származnak, és amelyekkel az eredeti szerző nem ért egyet.
A honlapon szereplő tippek és receptek nem minősülnek orvosi tanácsnak, alkalmazásukért a szerző felelősséget nem vállal.